|
|
|
2012-01-27 16:14:00 |
|
|
Első nyílt napját rendezte meg az év elején alakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) január 27-én, pénteken. Meg is töltötte a Hungária körúti főépület dísztermét és a három kar termeit az érdeklődő diákok serege. Voltak, akik ezen a nyílt napon...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Közelharc-kiképzésről, búvármentésről, légi szállítású készenléti csoport gyakorlatáról láthatnak pergő képeket e heti Célkeresztben magazinunkban. Megtudhatják, hogy film készült Váll-lapos sportolók címmel, és megtekinthetik a januártól...
|
|
|
Idén Hajdúböszörményből indultak az emlékezők: január 27-én, pénteken százharmincöt tartalékos katona és hagyományőrző vágott neki a XII. Doni Hősök Emléktúrának. Magyarok, németek, olaszok, osztrákok, románok – sok nép fia egy menetben, a közös...
|
|
|
A január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény, valamint a védelmi igazgatás új rendszerét és működését meghatározó sarkalatos törvények – köztük az új honvédelmi törvény és annak végrehajtási rendelete – jelentős változásokat generáltak a...
|
|
|
A diákok felkérésére középiskolai „road show-ra” indult Könczöl Ferenc alezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnokhelyettese, aki a „Háború a Balkánon – Jugoszlávia széthullása” című előadás-sorozatával az...
|
|
|
A katonai közelharc és kézitusa alapjait sajátíthatták el a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. Tüzérosztályának katonái január 23–27. között. A harminchat hivatásos és szerződéses katonát a szentendrei MH Altiszti Akadémia Mecséri János...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ). Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Sarkadi Sándor, az EMIH elnöke,...
|
|
|
Egy év telt el a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljának megalakulása
óta. Molnár Zsolt ezredessel, az alakulat parancsnokával értékeltük az
utóbbi tizenkét hónap munkáját, illetve előretekintettünk a jövőbe is.
|
|
|
A testnevelési követelményekben évente két alkalommal előírt menetgyakorlat a katonák fizikai álló- és tűrőképességének fejlesztését, a közösségi szellem és az egymás iránt érzett felelősség erősítését is szolgálja. A szentendrei MH Altiszti...
|
|
|
A búvárkodás – legalábbis a katonai búvárok számára − nem csupán nyári sport, s nemcsak szórakozás, hanem kemény munka is: egy héten keresztül a Holt–Tisza jeges vizében gyakoroltak az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj, valamint az 5/24 Bornemissza...
|
|
|
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete Hende Csaba honvédelmi miniszternek küldött személyes hangú levelében erősítette meg azt a korábbi sajtóhírt, amely szerint az amerikai kongresszus...
|
|
|
Egy katona súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett január 25-én, szerdán délelőtt a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázis lőterén. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóaljának kijelölt állománya kézigránátdobó gyakorlatot...
|
|
|
Nagy sikerrel mutatkozott be a január 20-21-ei Educatio kiállításon a
Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A tapasztalatokról dr. Boldizsár
Gábor ezredessel, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánjával
beszélgettünk.
|
|
|
„Magyarországon és a magyar védelmi szektoron belül egy hatalmas építőmunkának lehettek a szemtanúi az elmúlt évben. Alapjaiban újult meg a honvédelmet övező törvényi háttér: új alkotmány, új honvédelmi törvény jött létre” – mondta Hende Csaba...
|
|
|
|
Megérkeztek Magyarországra azok az afgán hallgatók, akiknek képzését a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) projektje alapján a Külügyminisztérium (KÜM) afganisztáni PRT keretéből finanszírozzák.
|
|
|
Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka január 24-én, kedden csapatlátogatásra érkezett Kecskemétre, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra és az MH Légijármű Javító Üzembe.
|
|
|
Ez év január elsejével jött létre a Honvédelmi Minisztérium Protokoll, Rekreációs és Kulturális Főigazgatóság (HM PRKF), amelynek első tájékoztató értekezletét dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke hívta össze január 25-ére,...
|
|
|
A Honvédelmi Minisztérium tudományos munkacsoportja (HM TMCS) tartott ülést január 24-én, kedden. A munkacsoport – amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly augusztusban hozott létre – tagjai a tárca kijelölt kutatóhelyeinek képviselői, valamint a...
|
|
|
|
Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is
megtekintette az önkéntes tartalékosnak jelentkezők alkalmassági
vizsgáját január 24-én, kedden Budapesten. A rendszerbe regisztráltak száma
immáron megközelíti a négyezer főt.
|
|
|
A KatonaSuli-program keretében az eddiginél is magasabb színvonalon folytatódik a katonai alapismeretek tantárgy oktatása a debreceni Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumban. Az előreláthatólag ősztől honvédelmi középiskolává...
|
|
|
Január 27-én, pénteken rendezik meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem első nyílt napját. A rendezvényen egyebek mellett bemutatkozik az MH Ludovika Zászlóalj is. Szó lesz a létrehozásának első évfordulóját a közeljövőben ünneplő katonai szervezet...
|
|
|
Könnyített harcászati felszerelésben, gépkarabéllyal felszerelve huszonöt fős csapatok küzdöttek meg egymással az elmúlt héten az MH 5. Bocskai István Lövészdandár járőrversenyén. Sebesültszállítás, kézigránátdobás, azimut (irányszög)...
|
|
|
|
A napokban sikerrel záróvizsgáztak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (FEEK) katona hallgatói az „emberi erőforrás tanácsadó” mesterképzési szakon.
|
|
|
Afganisztánból hazaérkező katonákat köszöntöttek ünnepélyes keretek közt január 24-én, kedden az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis intézményi művelődési otthonában. Összesen húszan fejezték be most külföldi szolgálatukat; az MH Mi–35 Légi Kiképzési...
|
|
|
Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban immár hetedik alkalommal rendezték meg a közelmúltban az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erők (UNFICYP) missziójába induló – magyar, szlovák és szerb katonákból álló – váltóállomány úgynevezett...
|
|
|
A haditechnikai eszközök megsemmisítése, rombolása, valamint az ellenség élőerejének leküzdése volt a célja annak a különleges lőgyakorlatnak, amelyet az MH 5. Bocskai István Lövészdandár felderítő katonái hajtottak végre a napokban.
|
|
|
|
Az aktuális heti híradás mellett a Célkeresztben magazin elindította haditechnika rovatát is. Ezúttal két eszközt mutatunk be. Az egyik a Gripen szimulátor, amellyel a pilóták mellett nézőink is a magasba emelkedhetnek. (A Haderő-háttér feliratra kattintva...
|
|
|
A harmadik héten, azaz január 16–22. között tizenkilenc bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül három esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójának főparancsnoka, a kínai nemzetiségű Chao Liu vezérőrnagy tiszteletére január 23-án az UNFICYP munkatársai megünnepelték a kínai újév kezdetét.
|
|
|
Dr. Ruszin Romulusz ezredes, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizenegyedik váltásának parancsnoka január 19-én a Camp Pannonia táborban fogadta az új-zélandi PRT Bamyan tartományból érkező vezetői csoportját.
|
|
|
Befejezéséhez érkezett az EUFOR ALTHEA-műveletben részt vevő MH EUFOR Kontingens kilencedik váltásának külszolgálata.
Január 24-én, kedden a kilencedik és a tizedik váltás parancsnokai – Kiss Szabolcs alezredes és Papp Tamás alezredes – a szarajevói...
|
|
|
Egy újabb projekt fejeződött be a napokban az afganisztáni Baghlan tartományban: dr. Ruszin Romulusz ezredes, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) tizenegyedik váltásának parancsnoka – Asadullah Sherzad tábornok, Baghlan tartomány rendőrfőnöke,...
|
|
|
|
Első alkalommal rendeztek úgynevezett „transition meeting”-et január 17-én az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) táborában. A találkozó megszervezését a tizenegyedik váltás parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz ezredes kezdeményezte.
|
|
|
Elszántságról és kitartásról tettek tanúbizonyságot mindazok a Koszovóban szolgáló magyar és portugál békefenntartó katonák, akik a napokban részt vettek a „Spártai 300-ak” versenyén, a pristinai Slim Lines táborban, próbára téve erejüket.
|
|
|
Dr. Ruszin Romulusz ezredes, az afganisztáni MH Tartományi Újjáépítési Csoport tizenegyedik váltásának parancsnoka egy új kiépített rendőri ellenőrzőpontot adott át január 18-án Pol-e Khumri város déli határában.
|
|
|
Tavaly szeptemberben érkezett ki az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) magyar kontingensének harmincadik váltása a földközi-tengeri kettéosztott szigetre. Az elmúlt hónapok tapasztalatairól, a márciusban esedékes következő váltásra történő...
|
|
|
|
Január végén lejár az MH EUFOR Kontingens kilencedik váltásának mandátuma, az elmúlt fél évben Bosznia-Hercegovinában szolgálatot teljesítő magyar békefenntartó katonák hazatérnek. A hamarosan véget érő hat hónapos misszió tapasztalatairól kérdezte a...
|
|
|
Egyetlen katonai szervezet sem működhet jól megfelelő logisztikai támogatás nélkül, így a Koszovóban szolgáló magyar békefenntartó kontingens ötödik váltása számára is nagyon fontos e szakterület. Banos János őrnaggyal, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc...
|
|
|
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizenegyedik váltásának parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz ezredes január 10-én egy új iskolát adott át Baghlan tartomány egyik legszebb vidékén, Jelga járásban.
|
|
|
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tizenegyedik váltásánál a légi támogatás biztosítását egy repülő-hajózó beosztású légi hadműveleti tiszt, két előretolt repülésirányító tiszt – ők valamennyien az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis...
|
|
|
|
Különféle faanyagokat és a megmunkálásukhoz szükséges szerszámokat szállított ki az MH Tartományi Újjáépítési csoport (PRT) tizenegyedik váltásának CIMIC-részlege január 7–én az Andarab-völgybe. Mindezek egy februárban kezdődő tanfolyamhoz...
|
|
|
Az Észak-Koszovóban 2011 második felében kialakult helyzet miatt a KFOR-misszióban részt vevő erők még nagyobb hangsúlyt fektetnek a tömegkezelési feladatok begyakorlására.
|
|
|
Hamarosan véget ér az MH EUFOR Kontingens kilencedik váltásának missziója. Jól jelzi ezt az is, hogy január 7-én rendezték meg a hagyományos medálparádét a szarajevói Butmir táborban. Az ünnepségen az elismerésben részesülő 143 magyar békefenntartó...
|
|
|
Az egészségügyi kiképzés következő, újabb feladatait az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tizenegyedik váltásának logisztikai szakasza, valamint az Egészségügyi Központ állománya közösen hajtotta végre január 5-én.
|
|
|
|
A Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának egyik fontos alkotóeleme az OMLT (Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport) feladatainak ellátása. Jelenleg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló OMLT 1/7 váltás végzi a 2/3. afgán...
|
|
|
Tavaly november 7-én indultak el Magyarországról azok a magyar katonák, akik fél évig szomáliai katonákat képeznek ki Ugandában. A mostani az EUTM Somalia (European Union Training Mission Somalia) misszió harmadik váltása, amelyet az Egyesült Államok, az Afrikai...
|
|
|
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) tizenegyedik váltásának parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz ezredes számítástechnikai és angol nyelvtanfolyamot nyitott meg január 3-án, a Social Institute of Support of Women and Children (SISWC) nem-kormányzati...
|
|
|
Az új-zélandi haderő Bamianban települt tartományi újjáépítési csoportjának vezetői kezdeményezték, hogy a magyar PRT kijelölt állományával közös biztonsági értekezleten vegyenek részt a Baghlan tartománnyal határos Kahmard járásban.
|
|
|
|
Súlyos bányarobbanás történt december 24-én Afganisztánban, Nahrin járás chenaraki szénbányájában. Az értesülések szerint a szerencsétlenségben tizenhárom bányász vesztette életét. A katasztrófa után az MH Tartományi Újjáépítési Csoportot...
|
|
|
A Sínai-félszigeten állomásozó Multinacionális Erők és Megfigyelők (MFO) szervezete nagy hangsúlyt fektet a misszióban részt vevő államok képviselőinek szakmai felkészültségére, rátermettségére és nem utolsósorban a csapatmunkára, hiszen ez utóbbi...
|
|
|
Az afganisztáni Pol-e Khumri-ban, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport táborában is megemlékeztek a karácsonyról. „A családot jelenleg a PRT jelenti számunkra, mi, katonák így alkotunk most egy nagy családot” – mondta köszöntőjében dr. Ruszin...
|
|
|
A MH Tartományi Újjáépítési Csoport CIMIC-részlegében nemcsak magyarok, hanem horvát és albán katonák is szolgálnak. A horvát Slavko Horvatić százados, az albán Olgert Davidhi főhadnagy és a magyar Boór Ádám főhadnagy a közelmúltban közösen hajtott...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Honvéd magazin januári számának tartalmából
|
|
|
|
|
|
|