III. LUDOVIKA FESZTIVÁL
2012. május 20.
Pipacsok és két perc csend
Dr. Németh András okl. mérnök százados / 2010-12-17 15:31:00
Tizenkét nemzet katonái, civil megfigyelők, a logisztikai kiszolgálásért felelős szervezetek, valamint a befogadó ország képviselői sorakoztak fel az Emlékezés Napján, hogy közösen emlékezzenek a háborúkban elesett, valamint a missziókban életüket vesztett katonákra.

Az Emlékezés Napján (Remembrance Day) a Sínai-félszigeten állomásozó Többnemzeti Erők és Megfigyelők-misszió Északi Táborának alakulóterén, a rendezvény minden résztvevője piros pipacs kitűzőt viselve tisztelgett a hősi halált halt bajtársak emléke előtt. A díszőrség felállítását követően érkezett a rendezvény elöljárója W.J. Whiting vezérőrnagy, a Force parancsnoka, aki a fogadását követően az ünnep jelentőségéről szólt. A beszédet, illetve a három legnagyobb létszámú kontingens (USA, Kolumbia, Fiji) tábori lelkészeinek – az elesettek lelki üdvéért mondott – imádságát a résztvevők fedetlen fővel hallgatták meg.

Pontosan tizenegy órakor megszólalt a harsona, és – a takarodó dallamait követően – két perces, kegyeletteljes csend következett… A harsona ismételt hangjaira felvonták az MFO, a tag- és donorországok, valamint Egyiptom lobogóját, majd díszsortűz lövései dördültek el. Ezután felolvasták egy olasz hadnagy és egy fiji őrvezető nevét, akik az elmúlt évben vesztették életüket a missziós szolgálatuk során az MFO-ban. A koszorúzások, illetve versek felolvasása után a megemlékezést a Force parancsnokának távozása és a díszőrség elvonulása zárta.

 

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: a szerző felvételei


Kapcsolódó galériák:
    Emlékezés Napja (Remembrance Day) - Sínai-félsziget. 2010.
Média
tovább a galériákhoz
Linkajánló
Magazin
A Magyar Honvéd magazin májusi számának tartalmából