A regisztráció után dr. Révész Gyula mérnök ezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte a versenyzőket. Külön megköszönte Nagy Károlynak, a Széchenyi István Horgászegyesület elnökének azt, hogy lehetőséget biztosítottak a horgászverseny lebonyolításához.
A szabályok ismertetése és a horgászhelyek kisorsolása után kezdődő versenyen két kategóriában díjazták az indulókat. Különdíjat kapott a legnagyobb halat kifogó versenyző.
Egyéni férfi kategóriában Vígh Dániel őrmester végzett az élen, aki összesen 6,36 kilogrammnyi halat fogott. A második helyet Fodor Tamás szakaszvezető szerezte meg 3,48 kilogrammos teljesítményével, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szalai Csaba főhadnagy állhatott fel 3,32 kilogrammos fogásával.
Női kategóriában az első helyet Véghné Lajos Erzsébet szakaszvezető szerezte meg, ő 3,54 kilogrammnyi halat fogott. A második helyen Nagy Erika szakaszvezető, a harmadikon pedig Makóné Lőrincz Katalin szakaszvezető végzett. A legnagyobb halat Szalai Csaba főhadnagy fogta ki.