A kínai holdnaptár szerint a 2012. évet a sárkány által szimbolizált erő jeleníti meg, azonban a nyugati kultúrkörben vérszomjasnak elképzelt hüllő a kínaiak számára szerencsét, áldást, gazdagságot jelent.
A holdújévet köszöntő tavaszünnep hagyományosan 15 napon át tart, és látványos sárkánytáncairól híres.
A Cipruson megrendezett ünnepség kiemelkedő pillanatát jelentették a szektorok által saját kezűleg készített sárkányok táncai, amelyeket a szereplők – kifejezve tiszteletüket – a Force Commander-t meglepve adtak elő.
Dicséret illeti a 4. szektor katonái közül dr. Samu Tímea őrnagyot és Kalácsi Zoltán főtörzsőrmestert, akik – szlovák, szerb és horvát kollégáikkal együttműködve – a szabadidejüket feláldozva vállalták a sárkány elkészítését és a tánc koreográfiájának elsajátítását. Előadásukban megjelenítették a sárkány és a Gonosz harcát, amelyben végül az előbbi győzedelmeskedett, ezzel megnyitva az utat a kínai holdújévet szimbolizáló értékek: az egészség, a szerencse, a béke és a becsület érvényesülése számára.
A szektorok munkatársai által házilag készített sárkányok – melyeket az előadás kezdetén a Force Commander kézjegyével is ellátott – színes és látványos táncukkal nagy sikert arattak a személyi állomány és a meghívott vendégek körében.