Olasz földön fekszik San Marino, a világ egyik legkisebb, ám egyben legrégibb szuverén köztársasága. A miniállam székhelye 1380 óta áll a Palazzo del Publico téren. Amint Szent Marino országa, úgy a köztársasági tanácsterem, a régenskapitányok trónja, a tanácsnokok faragott széke s természetesen az állami díszőrség, a Guardia di Rocca is csupa – tekintélyt és elismerést kiváltó – látványosság.

A díszelgőalakulatot frontvonalbeli elitegységként tartják számon, jóllehet sem belső feszültségek, sem háborúk nem háborgatták San Marinót, mint ahogy adósság, munkanélküliség sem nyomasztja. Lakói köztársasági és semleges státusukat féltőn óvják – évszázadok óta sikerrel.

A díszőrök nemcsak reprezentálnak, de a bűnüldözésből, a járőrözésből is kiveszik a részüket. Természetesen a hivatalos ceremóniáknak, például az új kapitányok beiktatásának őrző-védő, országegységet és -imázst erősítő részesei is. Ennek tevékeny szereplője a gárdához tartozó ötventagú katonazenekar.

A megtekinthető, megörökíthető őrségváltási ceremónia áprilistól szeptemberig félóránként zajlik. A díszőrség egyenruhája meseszerű: piros pantalló, zöld zubbonykabát. Hosszú puskával kezükben vigyázzák a nyugalmat.

Az egység másik része a kormányőrség, melynek tagjai kék-fehér-arany színekben pompáznak. Tekintélyes kék-fehér bokréta díszlik fejfedőjük csúcsán; vállrojtos váll-lapjuk, mellkasukon áthúzódó díszzsinórjuk és hatalmas kézelőjük pedig aranyozott és barokkosan díszített.

Monacóban ennyire nem cizellált a díszelgők egyenruhája, mégis tükrözi a különlegességet. Télen fekete, nyáron pedig fehér alapú az öltözetük − ezt száz esztendeje döntötte el legfőbb elöljárójuk, a nagyherceg. Monaco szintén miniállam, államformája azonban monarchikus, konkrétan nagyhercegség. Mint ilyen, kontinensünk specialitásainak egyike a díszőrségével együtt.

Az 1817-ben alakult, Compagnie des Carabiniers du Prince elnevezésű díszegység mai alapjait többszöri átszervezés után, 1904-ben Albert herceg rakta le. A csapatot a csendőrség kötelékéhez sorolta be, amely egyébként ez idő szerint három tisztből, 15 főtörzsőrmesterből és mintegy 80 magasan képzett beosztottból tevődik össze.

A díszegység tagjai közé kerülni korántsem egyszerű. A feltételek közé tartozik, hogy a jelentkezők csakis francia állampolgárságú, nőtlen, erkölcsileg-politikailag feddhetetlen, katonaviselt, egészséges, minimum 180 centiméter magas, kiváló kondíciójú férfiak lehetnek. Olyanok, akik felsőfokú végzettséggel, azon belül is informatikai, rádióforgalmazási, gépjármű-vezetői, könnyűbúvár-, kertész-, kőműves-, karbantartói, kutyatartási, sőt idegenvezetői ismeretekkel rendelkeznek, tehát több nyelven is képesek magukat megértetni. Mindamellett járatosak a küzdősportokban s a vízi életmentésben, nemkülönben a hangszeres zenetudásban. S ha mindezek birtokában vannak, egy többszörös felvételi vizsgán kell megfelelniük, majd egyéves próbaidőn helytállniuk. Ezt követően írják alá az öt évre szóló szerződést, amit a befogadott jelentkező maximum ötvenéves koráig hosszabbítanak meg.

Külön elbírálás és közös megegyezés nyomán 58 éves korukig állhatnak szolgálatban. A csapatba csak I. és II. osztályú tisztek kerülhetnek be, ám rendfokozatuk – elismerésben, ergo illetményben – csupán felét éri a csendőrökének. A monacói díszegység mottója: „Becsület, lojalitás és feltétlen odaadás a szolgálathoz”. Ez olvasható az alakulat zászlóján is.

A 24 órás szolgálatot az egység tagjai elsősorban biztonsági szerepkörben adják, a herceg és családja körül a palotában s annak környékén. Ha kíváncsiak vagyunk az egyedi hangszerelésű őrségváltásra, mindennap megtekinthetjük – de csak akkor, ha délelőtt, pontban 11 óra 55 perckor ott vagyunk a Palota-téren. Ennyit – a többi monacói látványossággal – bőven megér.

(Folytatjuk!)

Fotó: Archív